- Teljes név: Dr. Dimitrij Petrovics
- Születési dátum: 1984.06.18.
- Lakhely: Gömör
- Foglalkozás: A Városi Rendőr - Főkapitányság hivatalos rendőrségi jogásza
Karaktertörténet
Dimitrij Petrovics 1984. június 18-án született Jaroszlavában, a Volga partján, ahol a víz lassú, mély sodrása és a műhelyek olajszaga már gyerekkorától körülvette. Már akkor tudta, hogy a gépek és a fémek világa az ő igazi terepe, ezért a középiskola után gépészmérnöki tanulmányokba kezdett. Bár az út nehéz volt, megszerezte a diplomát, és fiatalon olyan helyeken dolgozott, ahol nagy teljesítményű gépeket, gyártósorokat és bonyolult szerkezeteket kellett karbantartania vagy éppen megterveznie. Minden munkában megtalálta azt a csendes örömöt, amit csak az ismer, aki érti, hogyan lélegeznek együtt a gépek az emberrel. Az élet azonban nem maradt kiegyensúlyozott.
Egy váratlan vállalati összeomlás miatt elvesztette az állását, ráadásul akkor már egy idegen országban élt, ahol nem volt családja, aki megtartsa. A keresete elfogyott, a számlák halmozódtak, és néhány rossz döntés után hirtelen hajléktalanná vált. Először csak egy albérletből csúszott ki, aztán egy szobából, később pedig a város utcáira. Parkokban és szállókon húzta meg magát, és minden nap újra kellett kezdenie a küzdelmet önmagáért. De a mérnöki tudását nem tudta elvenni tőle senki. Ahogy alkalmi javításokat vállalt , lassan elkezdett annyi pénzt összeszedni, hogy megmosdja magát, rendesen egyen, és végül munkát is találjon egy kis szervizben.
Hónapokba telt, de talpra állt. Megtanulta, hogy az ember nem akkor méri meg a saját erejét, amikor jól mennek a dolgok, hanem amikor már alig áll, mégis tovább akar menni. A fordulat egy különös napon jött el, amikor egy antikvárium előtt talált egy kidobott, átnedvesedett könyvet. A lapjai közül egy régi térkép csúszott ki. Nem hasonlított a modern térképekhez: kézzel rajzolt, régi vonalak, elmosódott színek, és egy apró, alig jelölt sziget, amelynek neve mellett tisztán ott állt: Gömör. A jelölésnek nem volt története, nem volt magyarázata, mégis volt benne valami megmagyarázhatatlan erő, mintha a térkép nem területet, hanem lehetőséget mutatna.
Dimitrij napokig nézegette a rajzot. Valami azt súgta neki, hogy ezt a helyet látnia kell. Mintha a sors, a Volga régi sodrása és saját belső hangja együtt mutattak volna erre a kis szigetre, amelyet senki sem említ, és amely mégis ott van, mintha évszázadok óta várna valakire. Amikor végül összegyűlt annyi pénze, hogy útnak induljon, nem ingatta meg semmi. Nem tudta, mi várja ott, de azt tudta, hogy el kell mennie. Egy hátizsákkal, néhány szerszámmal és a titokzatos térképpel a kezében felszállt a hajóra, amely a tenger felé indult.
Dr. Dimitrij Petrovics szakmai élete
Dr. Dimitrij Petrovics pályafutását gépészmérnökként kezdte, de a hajléktalanságából kifolyólag a rendészeti szférában folytatta, ahol több hónapon keresztül szolgált különböző beosztásokban. A jogi kérdések iránti érdeklődése és a gyakorlatban szerzett tapasztalatai arra ösztönözték, hogy felsőfokú jogi tanulmányokat folytasson.
A rendőrségi szolgálat mellett felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol jogi diplomát szerzett. Tanulmányai során különösen a büntetőjog, a közigazgatási jog és a rendészeti jog területei iránt mutatott érdeklődést.
Diplomájának megszerzését követően jogászként folytatta pályáját, ahol a rendészeti és közigazgatási területen szerzett gyakorlati tapasztalatait jogi szaktudással ötvözhette. Később helyezkedett el a VRFK-n rendőrségi jogászként, ahol jogi tanácsadással, peres ügyek előkészítésével és szervezeti képviselettel foglalkozott.
Munkáját a rendészeti tapasztalat, a jogszabályok alapos ismerete és a precíz szakmai hozzáállás jellemzi.
Az első bírósági tárgyalása
Idézet Dimitrij naplójából:
2026. szeptember 6.
Ma került sor pályafutásom első olyan bírósági tárgyalására, amelyben a nyomozás és a vádemelés előkészítésének jelentős részében személyesen is részt vettem. Korán érkeztem a Gömör Városi Bíróság épületébe. Bár a szolgálati feladatok során számos kihallgatáson, helyszíni intézkedésen és jogi egyeztetésen vettem részt, a tárgyalóterem légköre mégis egészen más volt.
Az ügy központi alakja Padeaston James volt, aki ellen terrorcselekmény kísérlete és rendőr előli menekülés miatt folyt az eljárás. A nyomozás során először csak bombafenyegetésnek tűnt az ügy, később azonban kiderült, hogy a robbanószerkezetek valóban léteztek. A VRFK és a GRFK állományának összehangolt fellépésére volt szükség a helyzet kezeléséhez.
A tárgyalás során a bíróság ismertette a nyomozati anyagokat, a vallomásokat és az egyéb bizonyítékokat. Külön figyelmet kapott a titkos számú ügyben rögzített kihallgatási jegyzőkönyv, amelyen személyesen én és Deák Tivadar törzsőrmester is jelen voltunk. Emlékszem arra a hosszú éjszakára, amikor a kihallgatás zajlott. A vádlott végül részletes beismerő vallomást tett, és a későbbi pszichológiai szakvélemény is megerősítette, hogy beszámítható állapotban volt.
A tárgyalóteremben ülve visszagondoltam arra is, amikor a börtönben folytatólagos kihallgatást végeztünk, illetve amikor dr. Damian Volkov pszichológus elvégezte a szükséges vizsgálatokat. Akkor még nem lehetett tudni, milyen ítélet születik, de abban biztos voltam, hogy minden eljárási lépést a jogszabályoknak megfelelően hajtottunk végre.
Amikor Dr. Gvadányi Ferenc bíró kihirdette az ítéletet, teljes csend uralkodott a teremben. A bíróság Padeaston Jamest bűnösnek mondta ki terrorcselekmény kísérletében és rendőr előli menekülésben. A kiszabott büntetés 1000 egység letöltendő szabadságvesztés lett, amelyből 600 egységet már letöltöttnek ismertek el, így 400 egység maradt hátra.
Az ítélet kihirdetése után vegyes érzések kavarogtak bennem. Egyfelől elégedett voltam, hogy első jelentős ügyemben a bíróság megalapozottnak találta az eljárás során feltárt tényeket. Másfelől tisztában voltam vele, hogy minden büntetőügy mögött emberi sorsok állnak, és a bíróság feladata nem csupán a büntetés kiszabása, hanem az igazságszolgáltatás érvényre juttatása is.
Ez volt az első olyan tárgyalás, amelynek végén úgy hagytam el a bíróság épületét, hogy tudtam: a rendészeti és jogi pályát választva valóban részese lettem az igazságszolgáltatás működésének. Az ügy lezárult, de számomra ez csak a kezdet volt. Az első tárgyalás napjára valószínűleg egész pályafutásom során emlékezni fogok.