• Teljes név: Prof. Dr. Kostyal Fanni
  • Születési dátum: 1965 júlis 20.
  • Lakhely: Gömör
  • Foglalkozás: Gömöri Mentőszolgálat; Klinikai és forenzikus szakpszichológus, neurológus, sürgősségi betegellátó. 

Karaktertörténet

Kostyal Fanni 1965-ben született Kanadában, Ontario tartományban, Ottawában. Életének jelentős részét az egészségügynek szentelte, és több mint négy évtizednyi tapasztalatot szerzett olyan területeken, ahol az emberi test és az emberi elme egyaránt központi szerepet kapott.

Pályafutását mentőtisztként kezdte, ahol közvetlen közelről találkozott krízishelyzetekkel, veszteségekkel, traumákkal és olyan pillanatokkal, amelyek hosszú távon formálták szakmai szemléletét. Az évek során érdeklődése egyre inkább az emberi viselkedés és az idegrendszer működése felé fordult, így később klinikai és forenzikus szakpszichológusként, valamint neurológusként is képezte magát és dolgozott.

Fanni első benyomásra szigorú, kissé távolságtartó és régimódi személyiségnek tűnhet. Valójában azonban mélyen elfogadó, türelmes és gondoskodó nő. Az a fajta ember, akihez bármivel lehet fordulni, és aki addig ritkán nyugszik, amíg valamilyen megoldást nem talál.
Különösen szeret kapcsolatot teremteni a fiatalabb generációkkal. Nem gondolja úgy, hogy életkora vagy tapasztalata miatt mindent jobban tudna náluk. Kifejezetten élvezi, amikor új kifejezéseket, szlengeket vagy modernebb szokásokat tanul tőlük.

Szabadidejében az emberi viselkedést és annak archetípusait kutatja, süt-főz, illetve gyakran járja a természetet. Visszafogott külseje és nagymamás jelleme ellenére hatalmas rockzene-rajongó, amely érdeklődést egykori férjének köszönheti.

Család

Fanni életének egyik legfontosabb személye a férje volt, aki sebészként dolgozott. Házasságuk hosszú éveken keresztül meghatározó része volt az életének, és kapcsolatuk szakmailag és emberileg is nagy hatással volt rá.

Férje hat évvel ezelőtt hunyt el.
A veszteség különösen nehéz volt Fanni számára, mivel egész életét mások megsegítésének szentelte, mégsem tudott segíteni annak az embernek, aki hozzá a legközelebb állt. Ez a tehetetlenség hosszú időre megváltoztatta az élethez és saját hivatásához való viszonyát.
Férje halála után végül úgy döntött, környezetet vált. Nem azért, hogy maga mögött hagyja közös múltjukat, hanem azért, mert úgy érezte, új helyen tudja ismét megtalálni azt a célt, amely egész életében végigkísérte.

Azóta egyedül él, és élete hátralévő éveit ismét azoknak szeretné szentelni, akiknek segítségre van szükségük.
Férjének egy fontos öröksége máig vele maradt: a rockzene szeretete. Bár Fanni megjelenéséről és természetéről ezt kevesen feltételeznék, a mai napig szívesen hallgat olyan zenéket, amelyeket egykor férjével együtt szeretett meg.

Munka

Fanni közel negyven éve dolgozik az egészségügy különböző területein.

Pályafutása során mentőtisztként szerzett komoly terepi tapasztalatot, majd érdeklődése fokozatosan a pszichológia és a neurológia irányába fordult. Klinikai szakpszichológusként elsősorban az emberi működés, trauma, viselkedés és mentális alkalmazkodás kérdéseivel foglalkozik, míg forenzikus szakpszichológusként különösen érdekli a döntéshozatal, az agresszió, a deviáns viselkedés és az emberi motivációk háttere.

Neurológiai munkája során az idegrendszer működését, valamint annak pszichológiai és viselkedéses következményeit vizsgálja.
Jelenleg a Gömöri Mentőszolgálat munkatársa, ahol HR-feladatokat lát el, forenzikus szakpszichológusként dolgozik, valamint neurológiai területen is tevékenykedik.
HR-es munkájában számára nem kizárólag az számít, hogy valaki szakmailag megfelelő-e egy pozícióra. Nagy hangsúlyt helyez az emberi tényezőkre is: arra, hogyan működik valaki nyomás alatt, hogyan viszonyul a felelősséghez, milyen a konfliktuskezelése, és hogyan illeszkedik egy közösségbe.
Munkája mellett továbbra is saját kutatásokat végez az emberi viselkedésről és annak archetípusairól. Fannit különösen az érdekli, hogy különböző élethelyzetekben milyen visszatérő viselkedésminták jelennek meg, és hogyan alakítja az embert a veszteség, a hatalom, a félelem, a kötődés vagy éppen a trauma.

61 évesen már nem karriert akar építeni. Sokkal inkább úgy tekint jelenlegi munkájára, mint élete utolsó nagy szakmai fejezetére, amelyben mindazt, amit az elmúlt évtizedekben megtanult, továbbadhatja másoknak.